Együttműködés a logisztikai képzésben

Báthorys hír Hírek Iskolai élet

Zalai Hírlap 2019.október 16.

Együttműködés a logisztikai képzésben

Együttműködés a Műegyetemmel

2019. október 15-én iskolánkban jelentős eseményre került sor: a logisztikai képzés korszerűsítése érdekében Kónyáné Tömpe Lívia igazgató asszony, Szabó Károly, a ZSZC kancellárja és dr. Varga István, a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karának dékánhelyettese együttműködési megállapodást írt alá. Az ünnepségen jelen lehettünk mi is, a Báthory logisztika képzésében részt vevő tanulók.

Az együttműködési megállapodás aláírása előtt Kónyáné Tömpe Lívia igazgató asszonytól azt is megtudtuk, hogy a magyarországi középfokú logisztika képzés kezdeményezője 1998-ban éppen a mi iskolánk volt. Világbanki támogatással, a vállalkozói szféra képviselőivel közösen itt határozták meg
a kialakítandó készségek körét, és dolgozták ki az elsajátítandó tananyagot is.

Dr. Varga István kiemelte, hogy a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karával való együttműködés a jövőben a Báthoryba járók továbbtanulásra, élethosszig tartó tanulásra felkészítését is segíti. Elmondta, hogy a járműipari tesztpálya építésével Zalaegerszeg „felkerült a térképre”, s az itteni szakemberigény kielégítését szolgálja az egyetem új, 6 féléves járműüzemmérnöki mesterképzése is.
A dékánhelyettes azt is kiemelte, hogy a felsőoktatásban egyre inkább számítanak
a szakgimnáziumokban érettségizők jelentkezésére is. Ennek megfelelően előadásában részletesen bemutatta nekünk a BME alap- és mesterképzéseit.

A nap során több érdekes előadást is meghallgathattunk. Elsőként Sóti Balázs, a Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft. munkatársa tartott prezentációt, a hulladékgyűjtés, -szállítás és
-szelektálás Zalaegerszegen kialakított rendszerét és a hulladékudvarok működését mutatta be. Óriási számokat hallottunk: 2018-ban 248410 kg üveg, 12200 kg fém, 1667633 kg papír, 2228010 kg zöld, ill. 14363030 kg kommunális hulladék gyűlt össze városunkban. Vagyis egy zalaegerszegi lakos tavaly átlagosan 4 kg üveget, 0.19 kg fémhulladékot, 17 kg papírt és 35 kg zöld hulladékot juttatott el
a gyűjtőhelyre. A kommunális hulladék pedig 234 kg/fő volt! Olyan adatokat ismerhettünk meg, amelyeket érdemes átgondolnunk. Vajon miért ilyen kevés a fémhulladék? Nem használunk-e túl sok papírt? Elég szelektíven kezeljük-e a szemetünket?

A programsorozat végén dr. Bóna István, a BME Anyagmozgatási és Logisztikai Rendszerek Tanszékének tanszékvezetője tartott rövid összefoglalót a logisztika világáról, a szakmát érintő változásokról.

Molnár Dóra, Révész Milán, Szabó Lilla Katalin, Szabó Rebeka (9. D)

ZSZC Báthory István Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája