(Élménybeszámoló)
2019. október 2-án 12 órakor indultunk Zalaegerszegről, az iskola parkolójából, és fél négy körül szálltunk le a különjárati autóbuszról a budapesti Nemzeti Színház közelében. Ezután az előadás kezdetéig két lehetőség közül választhattunk: átmozgatjuk tagjainkat egy közel kétórás szabad program, városnéző séta során, vagy részt veszünk a Nemzeti Színház által felajánlott színházbejáráson.
Én ez utóbbi mellett döntöttem. A színházi séta 16:30-kor kezdődött, és 17:30-ig tartott. A csoportvezető egy nagyon kedves hölgy volt, aki felidézte nekünk a régi nemzeti színházak és a 2002-ben átadott, jelentős részben közadakozásból felépített „új Nemzeti” történetét is, elmagyarázta az építési koncepciót, megmutatta az épület közvetlen közelében elhelyezett szobrokat, szimbolikus építményeket, a kiállított régi színpadi kellékeket. Végig jártuk
az épület hat emeletét, megcsodáltuk a kilátást, a Gucci fotelekkel berendezett díszpáholyt, ahova nemcsak a színészek barátait, családtagjait és a politikusokat, fontos közéleti szereplőket várják, hanem az üres helyeket viszonylag olcsón (3700 Ft) bárki megvásárolhatja. Vezetőnk
a nézőtérre is bevitt minket, ahol a 4 tonnás kristálycsillárban is gyönyörködhettünk. Megtudtuk, hogy ezt évente egyszer (mikor a színészek nyaralnak) tisztítják meg, egyszerre maximum nyolc ember állhatja körbe, és kb. 5 napig tart, mire végeznek a munkával. Kiderült, hogy minden igazgató alakított kicsit a színházi dizájnon, de igazi felújításra a megnyitás óta nem került sor, 2020-ban viszont épp emiatt rövidül meg az évad. Igyekeznek a népszínház jelleget megőrizni: mind a külsőségek, mind az olcsóbb jegyárak tekintetében. Fontosnak tartják, hogy a három legelismertebb magyar drámai művet (Katona József: Bánk bán, Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde, Madách Imre: Az ember tragédiája) állandóan színpadon tartsák.
Mi is „Az ember tragédiáját” néztük meg 18 órai kezdettel, az előadás – egy szünettel – 3 óra, 40 percig tartott. Vidnyánszky Attila az újítás igényével rendezte meg a darabot.
A nézőtér az ókori római színházakhoz, az arénákhoz hasonlóan körbevette a színpadot.
A színpad minden egyes pontján történt valami. Egyszerre sok színész volt jelen, s minden egyes színésznek volt feladata. A mellékszereplők között iskolánk volt tanulóját, Horváth Márk kaposvári harmadéves színészhallgatót is felfedezhettük. Ami még inkább érdekessé és élvezetessé tette az előadást, az a színpad maga volt. A sakktáblára emlékeztető színtér kockái, elemei önállóan tudtak föl-le mozogni. Mindez a színészek számára nagy feladatot jelentett: koncentrációt, begyakorlottságot és a szereppel való azonosulást igényelt. Az egyetlen negatívum az volt, hogy a főszereplők jeleneteivel párhuzamosan minden egyes mellékszereplőnek is volt szerepe, sokszor lemaradtam a fontosabb történésről, mert az egyik mellékjelenet elvonta a figyelmem. Volt, akit zavartak a visszatérő erőteljes hang- és fényhatások is.
Én nagyon élveztem a programot, és attól függetlenül, hogy hajnali 2 órára értünk haza, szerintem nagyon megérte elmenni. Nem mindennapi élménnyel gazdagodtunk.
Horváth Henrike
ZSZC Báthory István Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
You must be logged in to post a comment.