„Légből kapott képek”

Friss hír Hírek Iskolai élet Kiemelt

Szeretettel köszöntöm a kedves érdeklődőket, természetbarátokat, és a természetfotók kedvelőit kiállításunk megnyitóján.

Köszönjük Annának a hangulatos verset, amellyel felvezette „Légből kapott képek” című tárlatunkat. Ezúttal ugyanis Dr. Simán László drónnal készített felvételeit csodálhatjuk meg a Báthory Galériában.

Sok szeretettel köszöntöm körünkben Dr. Simán László fotóművészt, Söjtör és vidéke háziorvosát, aki a klasszikus módon egyszerre gondoskodik testi és lelki épülésünkről, belső harmóniánkról, gyógyító tevékenysége illetve szemet gyönyörködtető képei révén.

Engedjék meg, hogy bemutassam Dr. Simán László fotóművész alkotói pályáját.

Zalaegerszegen született, ma is szívesen állítja ki képeit szülővárosában, ahol a fényképezés iránti érdeklődése kezdetét vette. Landorhegyi otthonának konyhájában édesapja kis fotóműhelyt, kézi labort alakított ki számára. Ötödikes korában kapta meg az első komoly gépet, egy tükörreflexes Zenithet. „Innentől kezdve gyógyíthatatlanná vált a dolog…” – fogalmazott stílszerűen egy korábbi interjú során. A Hamburger iskola fotószakköre is fontos tapasztalatokat tartogatott, később Zsila Sándor Fotósulijában képezte magát tovább. Pályakezdő orvosként vált csak meg egy időre a kamerától. A Zala Megyei Kórház gégészetén dolgozott hét évig, majd a háziorvoslást választotta, Söjtörön. A fotózás iránti régi szenvedély búvópatakja itt tört ismét a felszínre. 2013-ban elnyerte a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség, a FIAP Excellence FIAP minősítését. A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége, (MAFOSZ) diplomáját 2014-ben vehette át művészi alkotómunkája elismeréseként. Az „Év Természetfotója” pályázaton többször díjazták munkáit. 2016-tól a Magyar Fotóművészek Világszövetségének a tagja.

Szinte minden földrészen megfordult már. Nem is egyszer. Afrikából Tunézia, Egyiptom, Marokkó, tájait hozta haza, Maszájföldön és Kenyában pedig fotószafarin vehetett részt. Járt az USA nemzeti parkjaiban, kiállított New Yorkban, Pécsett fogorvosként praktizáló fiával együtt. Dél-Amerikában Equador, középen Kuba volt már úti célja. Ázsia felé Törökországot ejtette útba, de Izlandtól Indiáig sok helyen megfordult már. Norvégiát, Angkor romtemplomait és a Feröer-szigeteket ki ne felejtsem. A Földközi-tenger partvidékét. A Plitvicei tavakat.

Természetesen hazai tájakon is szívesen barangol: a Bükk, a Mátra, Börzönce szintén kedvelt helyei.

Dr. Simán László elsősorban természetfotósnak vallja magát, de portrékat is készít. Világszínvonalú technikával és érzékenységgel.

Egy fotó sok mindent közvetíthet. Célját akkor éri el, ha érzéseket kelt, gondolatokat ébreszt szemlélőjében, magával ragadja és nem ereszti. A ráfeledkezésre bőven lesz lehetőségünk a hűvös-jeges tájakat, az impresszionista festményekre hajazó, hullámzó mezőket megörökítő, az északi fénytől misztikus hangulatú, közel 30 képet magába foglaló tárlat szemlélése közben.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a söjtöri háziorvosi rendelő előterében már régóta kísérhetem figyelemmel Dr. Simán László természetfotóit, munkásságát.

A galérián október végéig megtekinthető, őszinte kíváncsiságot tükröző, és a világra rácsodálkozó alkotásokat így jó szívvel ajánlhatom minden kedves jelenlévő figyelmébe.

Szeretnék köszönetet mondani Berzsenyi Marietta tanárnőnek, a Báthory Galéria vezetőjének, hogy szervező munkájával és a galéria berendezésével lehetővé tette a tárlat létrejöttét.

Legfőképpen pedig Dr. Simán Lászlónak mondok köszönetet, amiért rendelkezésünkre bocsátotta képeit. Ezzel át is adom a szót az alkotónak, kérem, vezessen be minket kiállított természetfotói világába.